""

A FIFA büntetése szerint a válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania március 22-én a Románia elleni világbajnoki selejtezőjét.

"Egy barátságos meccsen történt esemény sorsdöntő mérkőzésen való szankciója túlzottnak és igazságtalannak tűnik" – tájékoztatta az MLSZ az álláspontjáról kedd este az MTI-t.

A szövetség illetékese jelezte, egyelőre várják az indoklással alátámasztott határozatot a FIFA-tól, és amint megkapják, megvizsgálják a fellebbezés lehetőségét annak érdekében, hogy a "nyilvánvalóan elítélendő eseményeket" a nemzetközi szervezet csak azokkal arányos módon szankcionálja.

Az MLSZ sajnálatosnak tartja, hogy egy szélsőséges csoport a viselkedésével ilyen helyzetbe sodorta a válogatottat és szurkolóit. A szövetség kiemelte, hogy a diszkriminatív viselkedéstől már korábban több formában is elhatárolódott, s az Izrael elleni találkozón történtek miatt már levélben kért elnézést Izrael budapesti nagykövetétől és az Izraeli Labdarúgó Szövetségtől.